top of page

Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszó Csoport

                TORDASZENTLÁSZLÓI AMATŐR SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT

Rövid összefoglaló a tordaszentlászlói színjátszásról.  

           A falusi amatőr színjátszás a 19. század utolsó harmadában bontakozik ki. Az 1880-as évektől a falvakban már tartottak előadásokat többnyire a helyi értelmiség valamelyik képviselőjének (a papnak vagy a tanítónak) az irányításával. Ezek az egyesületek városi mintára terjedtek el országszerte és nemcsak a kultúraközvetítés szempontjából voltak fontosak, hanem a hagyományőrzés és a folklorizmus tekintetében is nagy jelentőségük volt – intézményrendszert alkottak.

Tordaszentlászlón 1897-ben mutatták be az első, énekes népszínmúvet a Leánykérőt. Bátran állíthatjuk, hogy azóta megszakítás nélkül van színjátszás a falunkban. Évente legalább két darabot mutat be a csapat, karácsonykor és húsvétkor. Adattárunk feljegyzése szerint az évtizedek folyamán több mint 400 színjátszó, 300-nál több népszínmúvet, bohózatot, vígjátékot, operettet mutatott be. A közösségélmény ma lételeme az amatőr színjátszásnak, és ezért ma is fontos a falu identitástudatának szempontjából. Az előadások átjárást biztosítanak a csoportok illetve a települések között, ami jó hatással van a csoport tevékenységére. Ez ösztönzésként hat a közösség többi tagjára is, és ennek köszönhetően a társulat arculata állandóan fiatal marad, és nem fenyegeti a kiöregedés veszélye. Az amatőr színjátszás befolyásolhatja a személyiségfeljődést, a közösségi szellem erősödését, a kommunikációs készségek és a humorérzék fejlődősét, erősíti az önbizalom kialakulását. A közösség nyelve és kulturája megőrzése szempontjából is nagyon fontos, azok számára is, akik játszanak, és azok számára is, akik nézik. Mivel fontos szerepet tölt be a közösség életében, a színjátszók ezzel nagy felelősséget vállalnak magukra. A csoport sok nehézség árán érik el a sikert. A próbákra napi fáradságos munka vagy tanulás után kerül sor, minden színjátszó mögött megértő és színházszerető családi környezetet kell feltételezni. A magyar nyelv megkülönbözteti azt az embert, aki hivatásként szerepel színpadon, attól, aki csak kedvtelésből, anyagi ellenszolgáltatás nélkül jelenik meg. Az előbbi a színész az utóbbi a színjátszó. A színművészetet foglalkozásszerűen végzi az egyik és hobbiból a másik. A szín játszó, a játszó ember a „homo ludens” esetében a játék nem csak időtöltés vagy szórakozás, hanem közösségteremtő, személyiség fejlesztő cselekvés is. A játék mindig valamiféle könnyed időtöltés, mégis létrejön vele valami: egy siker, egy alkotás, akár egy álom. Az igazi játékos játékát mindig önként vállalja, és mindig szabad idejében műveli. Az előadások létrejöttét fáradhatatlan lelkesedés, áldozatkészség, szorgalom és szeretet szüli. Az előadás egy összetartó csoport közös alkotófolyamata.

Laczi Enikő,

Műv. Ház vezető

A FESZTIVÁLON ELŐADÁSRA KERÜL: 

S. Szabó István: A Keresztanya

 

Meghal Olajos Lajos, a legnagyobb és legbefolyásosabb magyar maffiafőnök. Felesége, Elvira asszony veszi át a birodalom irányítását. Elvirának egyetlen vágya az, hogy bűnszervezete a lehető legnagyobb és legbefolyásosabb legyen egész Közép-Európában. Ez csak egyféleképpen valósulhat meg: ha fia, a kicsit mulya és ütődött Lajoska feleségül veszi az ukrán főnök, Igor Kolobjov lányát, Mását. Lajoska viszont a szomszéd zöldségboltban dolgozó Krajcsovics Gizibe szerelmes, aki viszont nem tud kettejük kibontakozó viszonyáról. Igaz, hogy ő is szereti Lajoskát, „csak az a Lajoska nem ez a Lajoska”. Természetesen Mása is másba szerelmes, akiről maffiafőnök apja hallani sem akar.

Fontos Elemér, országgyülési képviselő mindent megtenne, csak hogy megszerezze magának Elvirát, és vele együtt a hatalmat. Ugyanakkor a rendőrség az ambiciózus Morózus kapitány és társa, a kicsit lassú felfogású Délceg Jolán őrmester is melegen érdeklődik a társaság tevékenysége után. Ugyanakkor Elvira hű emberei – Szivacs, Csókos, Bamba és Huzat is azon vannak, hogy ebben a káosz sújtotta kavarodásban nekik is minél több jusson.

Természetesen az is kiderül, hogy valamikor, a régi időkben szinte mindannyian a párt régi harcosai voltak, és azok ugye nem annyira szokták egymást leleplezni. A helyzet aztán végképp a feje tetejére áll akkor, amikor megérkeznek az ukrán vendégek, a Keresztanya pedig lebetegszik. És azt mindannyian tudjuk, hogy beteg maffiafőnök nem főnök. Vagyis valamit tenni kell azért, hogy az a bizonyos, volt férje által létrehozott tekintély valahogy fennmaradjon. A sokat megjárt maffiózók magyaros virtussal próbálják megoldani a szinte menthetetlennek tűnő helyzetet.

Hogy sikerül - e nekik? Az majd az előadás végére kiderül.

SZEREPLŐK.

1. Laczi Sarolta Eszter

2 .Czakó Gazsi Tamás

3. Kovács Kapsi Áron

4. Kerekes Szabolcs

5. Asztalos Attila

6. Balázs Gábor

7. ifj. Tamás Balha László

8.Györkös Zsidó Adél

9. Kovács Kapsi János

10. Kovács Kapsi Gáspár

11. Czakó  Gazsi Andrea

12. Valkai J. Tímea

13. Enyedi Tamás

14. Tamás András  Zsófia

15. Tamás Balha Bernadett

16. László János díszlettervező

Kép forrása: Wikipedia.

bottom of page